Szabadulószoba – Siess, az idő egyre fogy!

Azért fizetni, hogy be legyél zárva és aztán kiszabadulj? Ez elég röhejesen hangzik. Mégis kifizetne ezért – tehetnénk fel a kérdést. A válasz, hogy nagyon is sokan, ugyanis a szabadulószobák hatalmas népszerűségnek örvendenek.

[wp_ad_camp_1]

Szabadulószoba típusú játékokkal eleinte számítógépes játékok formájában lehetett találkozni, azonban mióta 2006-ban megjelent az első szabaduló szoba, azóta hatalmas népszerűségnek örvend. Magyarországon 2011-re datálható az első szabadulószoba létrejötte, de a rá következő évben vált igazán népszerűvé és ekkor szaporodtak el gombamódra a szabadulószobák. Na, de miről is szól a szabadulószoba? Nem csak arról van szó, hogy lelakatolják a bejáratot, aki pedig benn van, annak valamiképp ki kell jönnie, hanem minden szoba rendelkezik egy külön történettel, ehhez igazodik a szoba berendezése is. Adott idő alatt, ami általában hatvan perc, meg kell találni az összefüggéseket és logikai rejtvényeket kell megoldani, ahhoz, hogy a csapat kiszabaduljon a szobából. Az, hogy hány fős csapat mehet be a szobába minimum és maximum, megvan szabva.

Szabadulószoba Budapest

A fővárosiaknak abból a szempontból nagy szerencséjük van, hogy Budapesten rengeteg szabadulószoba van, amiket ki lehet próbálni. A szabadulószobák egyáltalán nem drágák, különösen, ha a csapat tagjai megosztják egymás közt a költségeket. A szabadulószobában az ember próbára teheti logikai és kombinációs képességeit családtagjaival vagy barátaival. Sőt, egyre gyakoribb, hogy csapatépítő tréning keretein belül látogatnak el a kollégák a szabadulószobába. A szabadulószobából való szabadulás kiváló program, ami összekovácsolja a csapat tagjait! Bővebb információkért látogass el az exittheroom.hu weboldalra!