Security essen 2018 Exhibition legújabb termékei

A T.E.L.L. mára már az egyik legsikeresebben fejlődő céggé nőtte ki magát, amely Magyarországon és Romániában is egyaránt rendelkezik alvállalkozásokkal. Sokkal inkább nevezhetjük cégcsoportnak, mint cégnek.

[wp_ad_camp_1]

Security essen 2018 Exhibition számos helyen találkozhattak velünk az idén az érdeklődők. Az egyik legsikeresebb rendezvény, melyen részt vettünk a szegedi LED Behatolást-jelző Roadshowján, amely április 6.án került megrendezésre. A rendezvény keretein belül a részvevők megismerkedhettek a legújabb fejlesztésekkel. Továbbá arra is lehetőséget nyújtottunk, hogy a termékeinkkel kapcsolatban feltegyék az esetlegesen felmerülő kérdéseiket. A T.E.L.L. cégcsoport főtevékenysége továbbra is a fejlesztés és a gyártás maradt, melyben mára már számos alvállalkozó is a segítségükre van, szám szerint több, mint 100. Ez a szám is azt mutatja, hogy igen nagy teret hódítunk meg, és törekszünk arra, hogy a legjobbak legyünk. A T.E.L.L keretén belül továbbra is a mobilkommunikációs és az IP technológiák gyártására helyeződik a hangsúly.

A folyamatos fejlesztéseknek és üzleti tevékenységeknek köszönhetően a cégcsoport mára már, több mint 30 országban van jelen. Számos kis és közép vállalkozás és jó néhány nagy szervezet is igazolhatja, hogy az általunk gyártott rendszereink nélkülözhetetlen elemei a vállalati erőforrás gazdálkodásnak. Továbbá számtalan műszaki alkalmazás, távfelügyeleti, ellenőrzési, logisztikai feladathoz nyújtanak támogatást. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését keressen fel bennünket a tell.hu oldalára kattintva, ahol minden további információt megtalál. Illetve telefonon is érdeklődhet a +36 30 185 90 92, +36 1 533 3120-as számokon. Várjuk hívását!