Csomagolástechnika a legmagasabb színvonalon

A megfelelő csomagolás elengedhetetlenül szükséges az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatói tevékenységek számos területén. Mindenképpen olyan minőségi termékekre van szükség, amelyek megbízhatóak, megfelelő áron beszerezhetők és környezetbarát technológiák alkalmazásával készülnek.

[wp_ad_camp_1]

A csomagolástechnika kizöldítése a generációnk egyik nagy feladata. Ehhez járul hozzá az  Ugrinpack cég, amelynek köszönhetően Magyarországon is használhatunk politejsav vagy keményítő alapú csomagolóanyagokat. Ezek legnagyobb előnye a hagyományos kőolajszármazékokból előállított termékkel szemben, hogy teljesen komposztálhatók, ilyen módon nem jelentenek környezeti terhelést, illetve károsítást. Érdemes belegondolni, hogy a hagyományos olajszármazékokból előállított csomagolóanyagok hány év alatt képesek a teljes lebomlásra. Jó esetben is több száz évre van szükségük, míg teljesen eltűnnek a föld felszínéről. Ezzel szemben az  Ugrinpack termékei tökéletesen bomlanak.

Az Ugrinpack termékei Magyarországon egyedülállónak számítanak, így ezt a minőséget csak náluk vásárolhatjuk meg. Fontos megjegyezni, hogy nem csak maga a csomagolóanyag, hanem a felhasznált eljárás is környezetkímélő. A gyártás során nem használnak etilacetátot és izocianát tartalmú ragasztót, ennek köszönhetően vegyi terhelésről sem kell beszélnünk.

A számos előnyük ellenére az ilyen jellegű környezetkímélő csomagolóanyagok egyáltalán nem nevezhetők drágának, így egyetlen okot sem tudunk említeni, ami miatt érdemes lenne a hagyományos, környezetszennyező megoldásokat használni. Mindannyian tehetünk valamit a földünk egészségéért. Válasszuk minden esetben a lebomló anyagba csomagolt termékeket és élelmiszereket.