Zsuffa Ákos, az FVSZ elnöke – változik a felnőttképzés rendje

A nemrégiben megjelent rendelet alapján a felnőttképzések ezentúl az interneten keresztül online is megvalósulhatnak. A felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól szóló rendelet minden részletre kitér ezügyben, melyet alább vázolunk is.

[wp_ad_camp_1]

Zsuffa Ákos, az FVSZ elnöke elárulta az MTI-nek, hogy a képzések folytonossága érdekében az egész iparágat érintő döntés született, amely az aktuális kihívásokat érinti a felnőtt képzésekkel kapcsolatban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium intézkedése meghatározó lépést jelent a felnőttképzésben, hiszen lehetőséget nyújt a képzőknek és a hallgatóknak, hogy online formában végezhessék a képzést, tanulást, amelyek lehetnek e-mailes, telefonos vagy akár más formában elvégzett képzések. A digitális felnőttképzés most először értékelődik át Magyarországon és ezzel párhuzamosan a képző és a képzett munkabérekről és járulékokról is szó esett a nyilatkozatban, mely szerint elszámolhatók lesznek abban az esetben is, ha valaki támogatott felnőttképzésben vesz részt. A munkaerőpiaci kihívások enyhítése érdekében kimondottan jól jön, azonban a szakmai vizsgák megszervezése még kisebb akadályokba ütközik, ahol a személyes jelenlét eddig kötelező volt.

Már-már kulcsfontosságú a felnőttképzés jövője és módja, hiszen várhatóan az átképzések időszaka következik, így lényeges az akadálymentes képzések biztosítása a kialakult helyzetben. A gazdaság helyreállításában komoly szerepet játszik a megfelelően kialakított felnőttképzés is. Mindenki számára nehéz lesz az elkövetkezendő időszak nemcsak ebben az iparágban, ezért különös odafigyelést igényel a felnőttképzés is, hogy mihamarabb visszaálljon a gazdaság a régi formájába.