Sportpszichológiai tanácsadás Bajnai Nórától

Legyen szó élsportolóról, vagy amatőrről, illetve gyerekről vagy felnőttről bármiknek lehetnek nehéz időszakjai, napjai, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elterveztük. Ezek a kudarcok gyakran komoly nyomott hagynak a sportolókban. Ezekben nyújt segítséget a szakember.

[wp_ad_camp_1]

Sportpszichológiai tanácsadás egy igazi sportolótól. Bajnai Nóra egy magas szakképesítéssel és magas tapasztalattal rendelkező pszichológus. Illetve ezen belül még azt is nagyon fontos megemlíteni, hogy 15 éve sportol. És egy időben versenyszerűen űzte. Ma is rendszeresen hódol a kedvenc sportjainak, amely az atlétika és a tenisz. Így teljes mértékben áttudja élni, hogy egyes sportolók milyen tehernek vannak kitéve mindennap, illetve, hogy milyen stresszes időszakokon mennek keresztül. A diplomáját 2013-ban szerezte meg, majd 2015-is egy továbbképzésen vett részt. Ez mellett nem csak az elméleti részre fektetett nagy hangsúlyt, hanem a gyakorlatra is. Melyet a klinikai és a gyermekvédelmi területekre is kifejlesztett. Nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek lelkivilágát amennyire csak lehet megóvják és ápolják.

Így a sportpszichológiai tanácsadás mindig teljes mértékben személyre szabott, amely egy mentális és pszichés fejlesztést foglal magába. Amely vonatkozhat amatőr és élsportolók részére egyaránt. Arra törekszünk, hogy minél nagyobb segítséget tudjunk nyújtani a sportolók számára a kitűzött célok elérése érdekében. Ezen a szolgáltatáson belül gyakran felmerülő témának nevezhető a sportválasztás, teljesítményszorongás, versenyszorongás, kommunikációs problémák edzővel, vagy esetleges csapattársakkal, fizikai sérülések feldolgozása, sport és magánélet harmonizálása, illetve a sportkarrier lezárása. Kattintson a bajnainora.hu oldalára.