Gazdasági hírek a nagyvilágból és Magyarországról

Keressen fel bennünket és tájékozódjon az első kézből arról, hogy milyen történések figyelhetőek, meg a nagy világban nap, mint nap.

[wp_ad_camp_1]

Gazdasági hírek első kézből. A napokban csaptak fel a hírek, miszerint a Spar kivonulással fenyegetőzik. Ám a Spar Magyarország teljes mértékben elhatárolódik ettől a hírtől, és haladéktalanul jogi eljárást indít el ez ügyben. A Spar szóvivője úgy nyilatkozott, hogy semmiképpen sem vonulnak ki Magyarországról, ugyanis elkötelezettek a magyar a piac iránt. Melyet mi sem támaszt alá jobban, minthogy az idei évre tervezet beruházási keret meghaladja 26 milliárd forintot. A KDFSZ által keltett Spar felé induló lejárató kampány, a dolgozók felé félelmet és feszültséget kelthet. Illetve a nyugodt munkavégzésre is rányomhatja a bélyegét. A Spar szóvivője úgy nyilatkozott, hogy bérvita sincs és nem is volt, ugyanis az elérhető legalacsonyabb fizetés 220 ezer forint, amely több,mint 12 százalékkal magasabb a jelenben elérhető bérminimumnál. ezen felül még azt is elmondták, hogy 13. fizetést is biztosítanak a dolgozók számára.

Ha pedig a targoncavezetőket szeretnénk megemlíteni, akkor el kell, hogy mondjuk, hogy a 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások nélkül havi bruttó 367 447 forintot keresnek. A Spar 13000 munkavállalóval rendelkezik, akik mind bejelentett jogviszonnyal rendelkeznek. Aki után a vállalt adót és a járulékok kifizetését mindenkor időben és hiánytalanul teljesítette. A munkavállalóik iránt való elköteleződésüket mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az idei évben 7,5 milliárd forintos bérfejlesztést tervez az üzletlánc. Továbbá azt is elárulták, hogy azonnali hatállyal elindítják a szükséges jogi eljárásokat a KDFSZ vezetője, illetve általa megbízott ügyvéd ellen.