Festés akár kezdők számára is

Sokan utoljára általános iskolában ragadtak ecsetet. Holott a festés egy igazán kellemes elfoglaltság tud lenni, még azok számára is, akik úgy gondolják, hogy egy cseppnyi művészi vénával sem rendelkeznek.

[wp_ad_camp_1]

Festés a többség számára egy távoli emlék az általános iskolából, amikor a tanár szigorú szemmel vizslatta az elkészült többé-kevésbé remekművet és értékelte azt. Van, akinek az maradt meg az emlékezetében, hogy míg ő egy semmire sem emlékeztető színes pacát hozott létre, addig a padtárs szebbnél-szebb képeket hozott létre. Pedig a festés valódi örömet jelent, még pedig nem csak a végeredmény, hanem maga a folyamat is. Valóságos katartikus élmény, ahogy az első ecsetvonásoktól kezdve szép lassan kialakul a kép, még pedig úgy, ahogy azt az ember elképzeli. Másrészről egy a végeredmény egy igazi emlék. A kisebb-nagyobb művész mindenkiben ott él, csak fel kell fedezni magunkban!

Élményfestés

Mi úgy hisszük, hogy maga a festés is egy élmény. Aki az élményfestésen részt vesz, az biztosan nem fogja azt látni, hogy a szomszéd százszor jobb nála, valamint senki nem fogja az elkészült képet értékelni. Az élményfestés során az instruktorok mindenben segítik a lelkes művészeket, akiknél az sem lehet akadály, hogy akár évtizedekkel korábban ragadtak ecsetet. A hófehér vászon ugyan ijesztő látvány első ránézésre, azonban az instruktorok segítségével nagyszerű képek készülnek el. Ahogy már említettük, semmilyen művészi előképzettségre nincs szükség, mindössze egy jó adag lelkesedésre és jó kedvre. A foglalkozás végén pedig mindenki megtarthatja az elkészült alkotást, sőt akár el is ajándékozhatja ismerősének, szeretteinek az elkészült képet. Próbálja ki magát Ön is az élményfestésen, készítsen el egy különleges képet!