A babaszoba berendezése egy rendkívül összetett feladat, hiszen nem csak a kicsi kényelmét és biztonságát kell szem előtt tartanunk, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nekünk is minden kézre essen, amikor éjszakánként pelenkát cserélünk, vagy épp megetetjük a csöppséget.
A tájékozódásban rengeteget segít egy gyerek éjjeli lámpa, ám egyáltalán nem mindegy, milyen modellt vásárlunk, miképp az is kardinális, hová helyezzük végül a helyiségben. Ennek tükrében nem is kérdéses, hogy nagy hangsúlyt kell fektetnünk az előzetes tervezésre, tudniillik ha menet közben derül ki, hogy rosszul döntöttünk, az komoly kellemetlenségekhez is vezethet. A gyerek éjjeli lámpa célja, hogy pont elegendő fényerőt biztosítson ahhoz, hogy a szükséges feladatokat el tudjuk látni a babánál még éjjel is. Nem szerencsés azonban, ha túlságosan világos van tőle a helyiségben, hiszen az zavarhatja a kicsi pihenését. Emiatt feltétlen egy olyan modell mellett tegyük le a voksunkat, ami visszafogott fényerővel rendelkezik, netán állítható az erőssége. Ez utóbbi sokszor nagy segítséget jelenthet.
Szerencsére az óriási kínálatból könnyedén kiválasztható a számunkra legideálisabb gyerek éjjeli lámpa, ha kétségeink lennének, akkor csak olvassuk el a felhasználói értékeléseket és döntsünk a többi vásárló véleménye alapján. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mekkora jelentősége van az elhelyezésnek. Tudniillik hiába visszafogottabb a világítás, ha az olyan pontján van a szobának, ahol zavaró. Ezzel kapcsolatban a leggyakoribb hiba, hogy a gyerek éjjeli lámpa a babával szembe kerül, így folyamatosan látható a kicsi számára. Ez alvás közben is bántó lehet, ráadásul ha felébred a csöppség, akkor sokkal nehezebben szundít majd vissza, hiszen a figyelmét magával ragadja a gyerek éjjeli lámpa fénye. Válasszunk tehát inkább egy eldugott sarkot, a lényeg, hogy mi lássuk, amit ilyenkor szükséges.