A cég székhelyének, telephelyének, fiókhelyének módosítása

Némely esetben szükség van egy cég székhelyének, telephelyének avagy fiókhelyének módosítására, hiszen lehetséges, hogy egy másik településen jobbak a lehetőségek, nagyobb a kereslet az adott szolgáltatásra vagy személyes okok vezérlik a tulajdonost, illetve tulajdonosokat.

[wp_ad_camp_1]

Abban az esetben ha egy adott társaság a korábbi székhelyéről bármely okból más címre költözik át vagy egészen új településre teszi át a székhelyét, azt mindenképpen kötelesek a tulajdonosok 30 napon belül bejelenteni a cégnyilvántartásba, hiszen enélkül nem történhet meg az áthelyezés. Fontos, hogy a kérelmet kizárólag jogi képviselő közbenjárásával lehet benyújtani. Ha egy cég nem csak címet változtat, hanem székhelye egészen más megyébe kerül át, akkor az illetékes cégbíróság a megfelelő okiratokat az új székhely szerint illetékes cégbíróságra helyezi át.

Az eljárás ebben az esetben több időt igényel, akár 30 napot is nem kevés esetben, ugyanis az áttételt elrendelő végzéssel szemben külön fellebbezésnek van helye. Ügyelni kell arra, hogy szükséges az új székhelyként használni kívánt ingatlan tulajdonos írásos hozzájárulása is, mivel ezen irat nélkül nem lehet a székhelyet cégnyilvántartásba hivatalosan bejegyezni. Többeket is érintő kérdés lehet, hogy egy jelzáloggal terhelt ingatlant szabad-e székhelynek használni, kilehet-e bérelni az adott helyiséget. Ennek nincs semmilyen jogi akadálya, mivel annak a birtokában marad a jelzálog, akit terhel és nem a bérlőn, egy bérleti szerződés ugyanis nem jár tulajdonosi kötelezettségekkel.

Ha Ön is szeretné cégének székhelyét, telephelyét, illetve fiókhelyét módosítani, mindenképpen járjon utána a pontos jogi procedúrának és vegye figyelembe az esetleges kockázatokat is a későbbiekben felmerülő esetleges kellemetlenségek elkerülése érdekében.