1.3 ADR oktatás elektronikus formában

Az ADR egy speciális bizonyítvány, melyre akkor van szükség, ha a sofőr veszélyes árut szállító járművet vezet. Veszélyes anyag lehet például a radioaktív anyag, illetve a robbanóanyag, valamint minden olyan áru, amely az ADR szerint veszélyes.

ADR 1.3 oktatáson minden olyan személynek részt kell vennie, aki a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos munkakört lát el. Az oktatás a mentességgel rendelkezőkre is vonatkozik, ők sem jelentenek kivételt az ADR 1.3 oktatás alól. Az ADR 1.3 oktatást hatályos bizonyítvánnyal rendelkező veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tarthatja. A képzés három részből áll, melyek az általános tájékoztató oktatás, munkakörre, illetve feladatra szakosított oktatás és a biztonsági képzés. Az ADR 1.1.3 fejezete alapján mentességet lehet igénybe venni a korlátozott mennyiségben csomagolt árura, valamint az egy szállítóegységben szállított mennyiségből adódó. Mindkét lehetőség igazán kedvező, mivel a mentességgel közlekedő gépjárművet nem szükséges megjelölni narancssárga táblával. Ezenkívül az ADR jogosítvány sem előírás a gépjármű vezetője számára.

ADR
ADR

Ettől függetlenül a gépjárművön tartózkodó összes személyre vonatkozik, hogy az ADR 1.3-as fejezete szerinti oktatáson részt kell venni. A Hiperion Tech Kft. 1.3-as oktatása nem egy letölthető, sebtében összerakott csináld magad tematika, ugyanakkor nem is egy végeláthatatlan, unalmas tanfolyam. Szakszerű 1.3-as ADR oktatás, amely online vizsgával végződik és megfelelő igazolással jár. A hiperiontech.hu weboldalon lehetősége van belenézni az oktatásba. Ha minőségi oktatásra vágyik egy nagyszerű oktatóval, akkor azt javasoljuk, hogy látogasson el a hiperiontech.hu weboldalra, ahol minden fontos információ megtalálható egy helyen!