magyar cégek egy helyen


A felnőttképzés kapcsán napestig lehetne írni, hiszen egy örökzöld témáról van szó. A mai rohanó világban különösen fontos, hogy az ember készen álljon a kihívásokra, amik a munkaerő piacon érik és szükség esetén lehetősége legyen átképezni magát.

Felnőttképzés kapcsán az elmúlt időszakban számtalan hír jelent meg, ami nem is csoda, hisz egyrészt ez a téma mindenkit érdekel, sőt az emberek jó részét közvetlenül érinti. Másrészt 2020-tól az OKJ-s rendszerben gyökeres változások tapasztalhatók, ami szintén sokakat érint. Már korábban is hallani lehetett a hírt, mely számtalan sajtóorgánumban megjelent, hogy 2020-tól komoly változások várhatók, gyakorlatilag meg lesz reformálva a több száz szakmát számláló, elavult egykori OKJ-s rendszer, melyet a Felnőttképzők Szövetségének elnöke úgy kommentált, hogy üdvözlendő a változás. Ettől kezdve kétféle lista lesz, egyrészt az alapszakmák, melyből körülbelül kétszázat állapítottak meg. Ezeket iskolarendszerű képzések keretein belül tudják majd a tanulók abszolválni.

A másik típus, a részszakképesítésekből hetvenhárom darab található a listában. Ezeket kizárólag iskolarendszeren kívül, tanfolyamok keretein belül tudják tanulni a tanulók. A változások előszele már itt van, amire a különféle felnőttképző intézmények is komolyan készülnek. Ebben nagy segítséget jelent a Felnőttképzők Szövetsége, melyhez megéri csatlakozni a különféle felnőttképzéssel foglalkozó intézmények számára. Erről bővebben az fvsz.hu weboldalon tud tájékozódni! Az fvsz.hu weboldalon számtalan hasznos információt talál, ezenkívül elérhetőséget is, ha kérdése adódna. A felnőttképző intézmények figyelmét kifejezetten a tagsággal járó előnyökre hívjuk fel!


Kategóriák: Egyéb írások