Kati-Szalon – Szépüljön családias hangulatú szalonban!

A Kati-Szalon egy igazán kellemes hely, ahol a vendégek nem csak megszépülnek, de akár egyes egészségügyi problémákra is megoldást kapnak.

[wp_ad_camp_1]

Kati-Szalon egy igazán kellemes hely, ahová a vendégek sorra visszajárnak. Ha szeretne Ön is csodás körmöket bátran ajánljuk figyelmébe a Kati-Szalont. Nagyon sok nő jár manikűröztetni, ami nem csoda, hisz a legtöbb nő érzékeny megjelenésére, így a legkisebb részletekre is igyekszik ügyelni. A kezek meglehetősen előtérben vannak, hiszen nem csak kézfogásnál, de egyéb szituációkban is jól látható a kéz és rajta a körmök. A lepattogzó körömlakk és a lerágott körmök elég lesújtó látványt nyújtanak. A műköröm elsősorban azok számára tökéletes, akik képtelenek megnöveszteni a körmüket, mert az állandóan letörik vagy berepedezik. A manikűrözés tekintetében a francia egyszerűen nem akar kimenni a divatból, hisz egy roppant elegáns viseletről van szó, ugyanakkor a különféle színek és minták is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Az esztétikus, ápolt, női láb az egyik legvonzóbb látvány az ellenkező nem számára. Ráadásul a legtöbb nőnek akad olyan szandálja, amiben úgy érezheti a világ a lábai előtt hever. Ehhez azonban ápolt körmök szükségesek, ugyanis kellemetlen, amikor benőtt lábköröm, bőrkeményedés vagy éppen tyúkszem csúfítja el a látványt. A Kati-Szalonban lehetőség van ezen problémák kezelésére, valamint a kezelés ideje alatt a lábbeli sterilizálása és fertőtlenítése ingyenes. A cukorbetegek esetén nagyon fontos, hogy értesítsék a pedikűröst a betegségről, hisz számukra speciális diabéteszes pedikűrre van szükség. A kati-szalon.hu weboldalon bővebb információkat, ezenkívül elérhetőségeket is találhat. Foglaljon időpontot még ma!