magyar cégek egy helyen


Az éves haszonjármű kiállító rendezvényen, amely Hannoverben található a legnagyobb világmárkák és autó gyártók is képviseltetik magukat. Ezt az eseményt kifejezetten nagy figyelem övezi, így ebből következik, hogy cseppet sem meglepő, hogy a Ford is képviseltette magát.

Kattintson ide az elérhetőségekért a weboldalunkra, amennyiben további bővebb információkat szeretne megtudni. A Ford viszonylag régóta gyárt mikrobuszokat, ugyanis amennyiben az első modellig szeretnénk vissza menni, akkor egészen 1965-ig kell vissza mennünk az időben. A kezdő széria, a ma már mindenki által ismert Transit volt, melyet a kezdeti időszakban csak zárt áruszállításra használatos karosszériával lehetet megvásárolni. A Ford autókat egy Langley-i üzemben gyártják, ahol a második világháború alatt repülőgépeket gyártottak. Itt és Angliában kb. 2013-ig folyt a gyártás, majd ezt követően a termelést átköltöztették Törökországba, ugyanis ott ez sokkal költséghatékonyabban volt kivitelezhető. A Transit megjelenését követően, szinte az egész világon ismert volt és meglehetet vásárolni, éppen csak Észak-Amerika volt ez alól kivétel.

Mára már a Transit szó kinőtte önmagát, ugyanis legyen szó bármilyen márkájú haszongépjárműről, azt biztosan így nevezik. Annak érdekében, hogy a régi rajongók figyelmét újra felkeltsék, tovább bővült a Transit kínálta. Az eddig forgalmazott típusok mellett, ma már úgynevezett konnektoros típusok is elérhetőek. Illetve ezen felül még mild-hibrid hajtáslánc közül is választhatnak a leendő vásárlók. A legújabb modellnél megfigyelhető, hogy az elsőkerekes terhelhetősége 2 tonnát is eléri. Ám a vezetőnek is sokkal könnyebb dolga van, hiszen a legújabb modellek Sync 3 multimédiás rendszerrel támogatottak.


Kategóriák: Egyéb írások