Pula – Horvátország legvonzóbb városa

Amennyiben tervezzünk egy horvátországi utazást, amely lehet nyaralás vagy csak egy hétvégi kiruccanás, akkor ennek tökéletes színhelye lehet Pula, ugyanis számos látnivalót rejteget.

[wp_ad_camp_1]

Pula város közelében található strand legfőbb jellemzője, hogy sziklás, ám ettől eltekintve a víz kristály tiszta. A strandokra jellemző, hogy nagyon tiszták és felszereltek. Igazán ideális választás lehet kisgyermekes szülők számára, hiszen nagyon sok látványosság található a közelben és a standok mind erdővel borítottak így, élvezhetjük azok adta árnyékot és hűvöst. Ide érkezve egy kicsit, olyan mintha nem is Horvátországban, hanem Rómában lennénk, hiszen számos olyan emlékmű található itt, melyek ezt az érzést idézik. Ilyen pl. az itt található amfiteátrum, amely 23000 embert befogadó ellipszis alakú építmény, amely egykor brutális rendezvényeknek adott otthont, ma koncertek, hangversenyek, fesztiválok és sportrendezvények színhelye. Továbbá megtalálható még itt kettő római kori látnivaló is, melyek a Sergius-diadalív, illetve Augustus és Róma-templom.

Melyek az 1. századból maradtak fent. Továbbá itt látható még a Herkules-kapu, amely a legrégebbi római emlék a városban. Ez az kapu Kr.e. 1. századból maradt fent. Amennyiben ide látogatunk biztosan nem fogunk unatkozni, hiszen számos látnivalót tekinthetünk meg, melyek egész évben különböző rendezvényeknek adnak otthont. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, illetve szeretne még több információt megtudni erről az érdekes városról, akkor kattintson a nyaralashorvatorszag.hu oldalára. A honlapunkon akár szállást is foglalhat a tervezett nyaralására, illetve kirándulására. Forduljon hozzánk bizalommal! Ne habozzon tovább, fogja a bőröndöt és pakoljon! Garantáltan egy csodás utazásban lesz része!